A Kunsthistorisches Museum története
Az osztrákországi Bécsben található Kunsthistorisches Museum a Habsburg család hatalmas művészeti kincseihez való nyilvános hozzáférés iránti vágyból született. I. Ferenc József császár felhatalmazásával az intézmény 1871-ben alakult meg, hogy otthont adjon ezeknek az császári művészeti gyűjteményeknek. A projekt a monarchia számára egy monumentális vállalkozás volt, amelynek célja a magánvagyonok átalakítása egy, a község számára is megteinthető művészeti térré. Az épületet 1871 és 1891 között inşašták, amely a bécsi Ringstraße intenzív építészeti fejlődésének korszakát ö {v}t.
Az épület tervezője Gottfried Semper és Hasenauer baron volt. Együttműködésük egy olyan monumentális épületet eredményezett, amely pontosan tükrözi annak a gyűjtemények nagorságát, amelyeket az épület megépítésének célja a megőrizni volt. 1891 körül I. Ferenc József császár nyitotta meg az intézményt, ezzel jelezve a Habsburg művészeti gyűjtemények átkerülését erre a dedikált helyszínre. A múzeum ma is a császári család évszázadokig tartó művészeti gyűjtésének központi tárolóhelye, amely olyan tárgyakat őriz, amelyek ötezer évnyi történetet foglalnak magukban.
Az intézmény története szorosan összefonódott a Habsburg-ház konkrét ágjaival. A gyűjtemények közé tartozik Tiroli Ferdinánd portré- és páncélgyűjteménye, II. Rudolf császár tulajdonában lévő kincsek, valamint Leopol old Archidux festményei. Ezek az acquizíciók évszázadok alatt alakultak ki, kialakítva a múzeum állandó jelenlétét Bécs színépén.
A palotaépület architektúrája
A bécsi Ringstraße tiszteletes helyét foglalja el az épület, amely monumentális megjelenésével a római fórumt idézi meg. Ez a grandiózus építészeti skála az osztrákországi bécs városforgalmi tájékán az örökösség érzetét kelti. A szerkezetet Gottfried Semper és Baron Karl von Hasenauer tervezte, az építkezés pedig 1871 és 1891 között zajlott. A műemlék ma is a Maria-Theresien-Platz egyik legmeghatározóbb látnivalója, amely testvérintézménye mellett domínál a tér sobre.
Az épület sziluettjét a tető középső részét koronázó, jellegzetes nyolcszögű kupola határozza meg. Ez a kupola fókuszpontként szolgál a palota külső megjelenésénél, rögzítve a faszád simmetriáját. A tervezés a császár, I. Ferenc József császári ambícióit tükrözi, aki azért épíztette ezt az épületet, hogy helyet biztosítson a Habsburg művészeti gyűjteményeknek, és nyilvános hozzáférést biztosítson ezekhez a kincsekhez. Az épület súlyos, kőburkolatú jelenléme uralja a környezetét, történelmi kontinuitás és stabilitás érzetét sugárzva.
A belső terekben az építészet párbeszédet indít ingadozó a fizikai tér és a benne tartott művészet között. A csarnokok monumentális arányai a császári gyűjtemények nagyságát segítik kiemelni. A középső részekben megfigyelhető fény és árnyék játékát a felette lévő kupola geometriája határozza meg, különleges atmoszférát teremtve azok számára, akik a Habsburg-ház műalkotmányai előtt állnak.
A múzeum sokszínű gyűjteményei
E falak között a tárgyak gyűjteménye ötezer évet átfogó idővonalat mutat be, olyan jelenlétet kínálva, amely az ókori Egyiptomtól egészen a tizennyolc század végéig vezet el minket. Az itt található kincsek felhalmozódása a Habsburg család történelmi gyűjtővadászatát tükrözi, különösen a tiroli Ferdinánd portré- és páncélgyűjteményei révén. Ezek a darabok olyan impoznzus alkotások mellett állnak, mint II. Rudolf császár jelentős gyűjteményei vagy Leópold Vilmos főherceg kiterjedt festményei. Ez a mélység lehetővé teszi, hogy egyetlen délután alatt is csendes találkozásunk legyen több korszak anyagi történelmével.
Specializált részlegek rendezik ezeket a hatalmas kincseket az emberi teremtés különálló birodalmaiba. Az egyiptomi és közel-keleti gyűjtemény az antikvitet adja alapvető fontosságú tartalomként, míg a görög és római antikvitások gyűjteménye egy más megtekintést nyújt a klasszikus múltra. Ezen túlmutatva a szobrászat és a díszművészet gyűjteménye a kifogástalan kézműves munkálatot reprezentálta tárgyakból. Az intézmény megőrzi továbbá a császári páncélraktárat, valamint a világi és egyházi kincstárat is, amelyek jelentős történelmi súllyal bíró darabokat őriznek.
- A tiroli Ferdinánd portré- és páncélgyűjteményei
- II. Rudolf császár gyűjteményei
- Leópold Vilmos főherceg festményei
A Képtár remekművei
A Képtár a Habsburg-ház évszázadokig felhalmozott kincseit őrzi, olyan alkotások, amelyek fizikai súlya túlmutat a történelmi tárgyak egyszerű státuszán. Johannes Vermeer A festészet művészete (1665) című remekműve csendes, fényes precizitással tölti meg a terét, kompozíciója pedig hosszú, mély tekintetet invitál szerkezett belső világába. A közelben Pieter Bruegel az öreg alkotásai egy teljesen más tónusú jelenlést sugallnak. Az 1563-as Babilon tornya című ábrázolása komplex, építészeti látásmódot mutat be, míg az 1565-ös Vadászok a hóban (Tél) című alkotás egy specifikus, lassan megfagyó mozdulattal örökíti meg a csendet. Ezek a festmények nem csupán jeleneteket ábrázolnak; ablakként szolgálnak egy-egy különleges világmegtudásra.
A gyűjtemény többi vászonya hasonló, türelmes figyelmet követel meg. Pieter Bruegel az öreg 1559-es A böcsét és a böjt harca című műve sűrű, társadalmi narratívát kínál. A 1568-as Parasztbál című alkotásban a társaság részletei olyan tisztaságban jelennek meg, amely szinte azonnali érzetet kelt. Még az allegóriásabb művek is állandó súlyt és komolyságot árasztanak. Giuseppe Arcimboldo Nyár 1 (1563) című alkotása különös logikával építi fel formáját. Ezek a tárgyak olyan állandóságot sugallnak, mintha évszázadok óta ezen termekben lennének jelen. A 1560-as Gyerekjátékok című festmény Pieter Bruegel az öregtól továbbra is a fókuszált, emberi tevékenység mély tanulmánya maradva marad.
- Babilon tornya, 1563 - Pieter Bruegel az öreg
- Vadászok a hóban (Tél), 1565 - Pieter Bruegel az öreg
- Parasztbál, 1568 - Pieter Bruegel az öreg
- A böcsét és a böjt harca, 1559 - Pieter Bruegel az öreg
- Gyerekjátékok, 1560 - Pieter Bruegel az öreg
- Nyár 1, 1563 - Giuseppe Arcimboldo
A régi mesterek lenyűgöző alkotásai
Albrecht Dürer jelenléte ezen falak között a keze precizitásán keresztül válik érezhetővé. A 1511-es Szentháromság-adoráció (Landauer-altár) és a körülbelül 1507-es Venetian fiatal nő portréja a részletek és a karakter mögött rejlő mélység tanulmányát kínálja. A közelben Lucas Cranach az öreg művei vonzzák a tekintetet, különösen az 1530-as Judit Holovernes fejével című ábrázolása.
Caravaggio hatása a fény és árnyék drámai játszmájában mutatkozik meg. Művei, mint például a Dávid Golyat fejével (1606), a Madonna del Rosario (részlet) (1607), és a Feszeletbe vonás (1604), mély súlyt és emberi érzelmet árasztanak. Ezek a festmények nem csupán teret foglalnak el; intenzív kompozícióikon keresztül megváltoztatják a terem hangulatát.
A flamami hagyományot Peter Paul Rubens jelentős jelenléte képviseli. Vászonai, mint például a Vénus lakomája (1637) és a Loyola Szent Ignáccs mucságom (1618), mozgásérzetet és monumentális skálát visznek a gyűjteménybe. Minden alkotás a pincelálások lassú, csendes megfigyelésére és a vászononkénti olajfesték fizikai valóságának felfedezésére hívja a nézőt.
