A Nationalgalerie Berlin története
A Nationalgalerie a berlini állami múzeumok szerves része, amelynek gyökerei a kezdetben a Wagenersche und Nationalgalerie néven ismert gyűjteményben rejlenek. Ez az alapozó munkálat teremtette meg azt a művészeti tartalomraktárat, amely a 19., a 20. és a 21. század alkotóteherváltására szentelték fel. Az intézmény hatékonysága és hatástköre folyamatosan bővült, számos helyszínen keresztül, beleértve a Museumszigeten található Alte Nationalgalerie-t és a Kulturforumon lévő Neue Nationalgalerie-t is.
A múzeum 1968-ban alakult meg, ami lehetővé tette, hogy a prusszia Kulturális Örökség Alapítvány sokszínű gyűjteményét egy összefüggő, logikus struktúrába rendezzék. A Nationalgalerie jelenléte Berlinben a város hosszú múltú szerepét tükrözi a művészeti fejlődés központjaként. Különböző épületei különböző alkotási korszakoknak adnak otthont, a romantikától kezdve a kortárs művészeti mozgalmakig.
A helyszín története szorosan összefonódott Berlin városfejlesztésével. A múzeum a Museumszigeten, amely a UNESCO Vilért Állami Örökség része, egy specifikus történelmi kontextusba helyez minket, ahol politikai és kulturális váltások egymás után váltották egymást. A gyűjtemény folyamatosan növekszik a különböző specializált intézmények integrációjával, mint például a Berggruen Museum vagy a Hamburger Bahnhof.
Építészeti stílusok és belső világ
A Nationalgalerie építészeti identitását két különálló korszak közötti mély pármegbeszélgetés határozza meg. A Museumszigeten található Alte Nationalgalerie egy neoklasszikus épület, amelyet 1876-ban fejeztek ki. A prússza környékén uralkodó hangulatot idéző alkotást IV. Vilmos király bízta meg Friedrich August Stülerrel és Johann Heinrich Strackkal. Az épület külső megjelenését a triassikus mészkőből készült homokkő-faszád és egy külső lépcsőház jellemzi, amely a 19. század මැszaki esztétikai érzékeltségét tükrözi. A dizájn a késő klasszicizmus és a korai neo-reneszánsz elemeit ötvözi, komoly és tekintélyt parancsoló jelenléstக் teremtve Berlin történelmi belvárosában.
Ezzel szemben a Neue Nationalgalerie a 20. század minimalista alapelveit hirdeti. Ludwig Mies van der Rohe tervezése alapján született meg, amely 1968-ban nyílt meg a látogatók előtt, a geometrikus absztrakció és a tiszta formák tisztaságát helyezve a középpontba. Az épület legfőbb jellemzője egy fényáradással teli belső tér felett, a levegőben függően felfüggesztett, hatalmas acélfödém. Ez a tervezési filozófia tudatosan kerüli a díszítést, helyette az acél, az üveg és a környező tér közötti dinamikus viszonynak adja át a hangsúlyt. A pavilon a szinti szint felett, emelt helyen helyezkedik el, amelyet három lépcsófokozattal érhetünk el, ezzel is hangsúlyozva a térbeli különállás érzetét.
A komplexitás lenyűgöző módon mutatja be, hogyan válaszolnak az építészeti filozófiák a saját történelmi pillanataikra. Míg az Alte Nationalgalerie nehéz murkálatokat és klasszikus arányokat alkalmaz a történelmi súly megteremtéséhez, addig a Neue Nationalgalerie ipari anyagokat részesít előtérbe a transzparencia és a könnyedség érzetének elérése érdekében. Bár egy évszázadi dizájnfejlődés választja el őket egymástól, ezek a két épület alkotják együtt a Nationalgalerie berlini jelenlétének szívét.
A Nationalgalerie Alte Nationalgalerie gyűjteménye
A Alte Nationalgalerie gyűjteménye a 19. század művészetére összpontosít. A 1876-os megnyitástól kezdődően az intézmény állományának középpontjában a romantika és az impresszionizmus mozgalmai állnak. A műwerkeket egy olyan épület adja otthont, amelyet a Nebra környékéről származó anyagokból készült triasszikus homokkő kültéri falai és külső lépcsőfokai jellemínek. Ez az építészeti környezet biztosítja a keretátalapját az európai művészeti változások tanulmányozásának ezen időszakban.
A festmények és szobrok a 1800-as évek esztétikai átalakulásait tükrözik. A látogatók a romantikus kor érzelmi tájképeit találják szemben az impresszionisták fényre fókuszált tanulmányaival. A válogatás a 19. századi érzékenység tükrében mutatja be a prussiai és a német művészeti identitás fejlődését. A gyűjteményben megőrzött kiemelt alkotások között szerepelnek például:
- Man and Woman Contemplating the Moon, 1824 - Caspar David Friedrich
- Monk by the Sea, 1809 - Caspar David Friedrich
- A Flute Concert of Frederick the Great at Sanssouci, 1852 - Adolph von Menzel
- Studio Interior with Casts, 1852 - Adolph von Menzel
- The Allegiance of the Silesian Diet before Frederick II in Breslau, 1855 - Adolph von Menzel
A kurátori munka a olajfestészet és a szobrászat technikai fejlődésére összpontosít. Caspar David Friedrich és Adolph von Menzel műveinek jelenléte lehetővé teszi a romantika és a évszázad közepének inkább részletgazdag realizmusa közötti váltás közvetlen vizsgálatát. A múzeum állományát e korszak vizuális nyelvének megértésének elsődleges forrásának tekintik.
A Neue Nationalgalerie gyűjteménye
A gyűjtemény a 20. század modern művészete köré épül, különös hangsúlyt fektetve az évszak körüli művészeti fejlődési folyamatokra. A múzeum a 20. és a 21. század alkotásait is felvázsolja, megmutatva az időtállamos művészeti folyamatokat. Bár maga az épület is meghatározó építészeti jelenlét, a kiállítótó pavilon szolgál a helyszín elsődleges építészeti megnyilvánulásaként. Ez a különleges struktúra Berlin Kulturforumjában, Németország szí heartében található meg.
A múzeum belső térrendiséte két különálló szintre oszlik. Az alsó emelet az entrance hallként szolgál, és biztosítja a fő helyszínt a különleges kiállítások számára, míg a gyűjtemény tágas, fényes pincérei között is megismerhető. A fő épületet körülvevő szobakert pedig olyan környezetet biztosít, amelybe szimbiózisban élnek a tájba integrált műalkotások. Az épület és a kertek harmónikus kialakítását Ludwig Mies van der Rohe nyomodta meg.
A Berggruen Museum gyűjteménye
Charlottenburg negyedében fekszik a Berggruen Museum, amely a modern művészet fejlődését mutatja be egy különleges történelmi nézőpontból. A gyűjtemény lenyűgöző sávon vonul végig, az impresszionizmustól egészen a szurrealizmusig, nyomon követve azt a vizuális nyelvváltást, amely meghatározta a 20. század első felét és közepét. Ez a válogatás különös figyelmet fordít az új formák kialakulására és az absztrakció felé irányuló folyamatos mozgásra.
A múzeum küldetése az innovatív és kísérletező művészet megismertetése a látogatók előtt. Ezt az elkötelezettséget tükrözi Alexander Calder lenyűgöző szobrainak jelenléte is, amelyek fizikai ellenpótusként állnak a gyűjtemény festményei mellett, hangsúlyozva a térbeli kísérletezés fontosságát a modern művészeti gyakorlatban.
A Nationalgalerie remekművei
A gyűjtemény a német romantika legjelentősebb alkotásait őrzi, különösen Caspar David Friedrich műveit. Az egyik legmeghatározóbb alkotása, a A remete a tengerparton című festménye a múzeum tartományainak központi ékköve marad. Egy másik, ebben az időszakot meghatározó alkotás a körülbelül 1824-ben készült Férfi és nő a holdat kontemplálva, amely a romantikus mozgalom lényegét tükrözi: az emberiség és a természet végtelen tágassága közötti szoros kapcsolatot.
A múzeum fontos 19. századi prussiai témákat is megőrzött. Adolph von Menzel 1852-es műve, A nagy Frigyes fuvola-koncertje Sanssouci-ban, részletes betekintést nyújt a kor társadalmi és politikai tájat. Egy teljesen más tónusban Honoré Daumier körülbelül 1866-os Don Quixote és Sancho Panza című alkotása mutatja be a karakterek és a narratíva egyedi megvalósítását, a művész sajátos, markáns megközelítése révén.
