A Museum Folkwang eredetei és történelme
A Museum Folkwang története két különálló örökség találkozásával kezdődik. 1902-ben Karl Ernst Osthaus alapította a magán kezdeményezésű Folkwang Múzeumot, amely egy egyedi látásmód által vezérelt gyűjteményként jött létre a modern kifejezésmód keresetében. Ezt később csatolta hozzá az Essener Kunstmuseum is, amely 1906-ban alapult meg. A két intézmény 1922-ben egyesült, megalapítva azt az intézményt, amely ma is Essen, Németország városában működik. Ez az unión alapozódó folyamat egy olyan monumentális gyűjteményt szült, amely a 19. és 20. század művészetének fejlődésére összpontosít.
A név maga is ősi jelentéssel bír. A Fólkvangr fogalmából merít erőta, amely a skandináv mitológiában a holtak legjét jelenti, amelyet Freyja istennő terel. Az élet és az emlékezés témáihoz való ez a kapcsolódás csendes hátterét adja az intézményben őrzött műalkotsatoknak. A múzeum hosszú ideje olyan térként funkcionál, ahol a modern művészet fejlődése közvetlenül megfigyelhető fizikai jelenlétében.
Az intézmény alapvető pilléreit a magángyűjtők elhivatottsága és a történelem változó áramlási irányai alkották ki. Az Essener Kunstmuseum és a Folkwang Múzeum összevontával a helyszín a művészeti váltásmódok tanulmányozásának központjává vált. A múzeum ma is jelentős tartalomgyűjtője azok számára, akik a modernizmus évszázadokon átívelő folyamata iránt érdeklődnek.
A épület és az építészet
A Museum Folkwang építészeti megjelenését az évtizedek közötti folyamatos pármegbeszélés határozza meg. Az intézmény történelmi alapját az eredeti, 1902-ben épített épület adja, amely a múlt hagyományait őrzi. Ezt az ódon falakat a David Chipperfield Architects irodája tervezte egy gondosan megfontolt bővítménykel, amely 2010 januárjában nyitott meg újat, és 16 000 négyzetméterrel növelte meg a már meglévő múzeum területét.
A bővítmény legfőbb jellemzője az újrahasznosított üvegburkolatból álló, áttetsző faszád, amely különleges légzetet kölcsönöz az épületnek. Ez a anyagválasztás lehetővé teszi, hogy az épület folyamatosan összhangba kerüljön Essen változó természetes fényével. A dizájn nyitottságot és szabadságot sugall, szimbiózisba illesztve a modern építészeti formákat a történelmi szerkezetet. A beton és az üveg közötti játék biztosítja, hogy az új terek hűségesen kapcsolódjanak az eredeti helyszínhez, miközben elegendő teret biztosítanak a kortárs kiállítások dinamikus igényeihez.
Főbb gyűjtemények és osztályok
A Museum Folkwang tartományai a 19. és 20. századi művészet lenyűgöző szélességét ölelten körülvelezik. Ez a gyűjtemény a modern kifejezésmód fejlődését követi nyomon különféle médiumokon keresztül, beleértve a grafikák és a rajzok hatalmas választékát is. A európai hagyományokon túlmutatva az intézmény őrzi az ősi és a nem-európai művészet gyűjteményét is, ezáltal egy szélesebb perspektívát nyújtva az emberi kreativitás különböző korszakokról és földrajzi helyszínekről.
A múzeum identitásának jelentős részét a specializált osztályok alkotják. A fotográfiai gyűjtemény folyamatosan bővülve már több mint 50.000 fényképet foglal magában, dokumentálva a vizuális kultúrát a legkülönbözőbb lencséken és technikákon keresztül. Ezzel párhuzamosan a Deutsche Plakat Museum körülbelül 340.000 plaketet őriz, amelyek grafikai alkotásokként a politikai diskurzus, a gazdasági változások és a kulturális érzékenységek vizuális krónikáját mutatják be a Weimar Köztársaságtól a hideg háborúig.
- Deutsche Plakat Museum: körülbelül 340.000 plakát
- Fotográfiai gyűjtemény: több mint 50.000 fénykép
A gyűjtemény remekművei
Frau vor untergehender Sonne című alkotás előtt állva 1818-as év csendes világával találkozunk. Caspar David Friedrich művészetének olyan megállapottsága van, amely bizonyos türelmet követel. A közelben, 1888 nehéz, ritmikus munkája a Vincent Willem Van Gogh Quay with Men Unloading Sand Barges című alkotásában ragadó fel, ahol a penselvonalak fizikai súlyt hordoznak, a mozgás és az iparos munka érzetét keltve, amely még a mozdulatlanságában is érezhető marad.
A gyűjtemény ezen kontemplatív tájképeken keresztül átszövezi Paul Cézanne műveinek strukturált intenzitását. La carrière de Bibémus című alkotása a formák és a geológiai jelenlét tanulmányát kínálja. A struktúra erre való fókuszálása egy másfajta, zizegő energiát talál a német EXPRESSIONISTÁK műveiben. Ernst Ludwig Kirchner Leaping Dancer című darabja egy specifikus, ideges vitalitást ábrázol, amely meghatározza az akkori korszak érzelmi azonnalitásra való törekvéseit.
A Eugène Henri Paul Gauguin műveiben is felfedezhető az ősi világ mély érzése. Az 1902 körül készült Contes Barbares a korábbi évtizedek naturalizmusától való távolodást mutat be. Ezek a művek a külső világ megfigyelése és a belső állapotok kifejezése között egy folyamatos párbeszédet indítanak.
A náci korszak és a művészeti tisztogatások
A múltmány történetében egy mély, fájdalmas törés jelenik meg a náci terror térlődésével. Ezen az időszak alatt a rezsim szisztematikus tisztogatást hajtott végre a művészeti alkotások ellen, amelyeket „a degenerált művészet” kategóriába soroltak. Ez a kampány számos művészeti irányzatot megcélozott, beleértve az absztrakciót, a kubizmust, az expresszionizmust, a szurrealizmust és az impresszionizmust. 1937-ben Joseph Goebbels egy kiállítást szervezett, amelynek célja az volt, hogy bemutassa azokat a műveket, amelyeket a kormány elfogadhatatlannak ítélt. A Museum Folkwang gyűjteményét közvetlenül érintették ezek politikai változások, aminek következményeként több mint 1200 műalkotást távolíttak el a múzeum állományából.
Ezek az elvesztések jelentős üreget hagymtak maguk után a múzeum történetében. A gyűjteményből eltávolított művészek között ott voltak olyan neves alakok, mint Georges Braque, Paul Cézanne, Giorgio de Chirico, Henri-Edmond Cross, André Derain, Henri Matisse és Edvard Munch. A konkrét művek eltávolítása mellett a pusztítás mérete elkéretlen volt: a náci kormány körülbelül 5000 olyan műalkotást égetett el, amelyet eladásra nem tartottak alkalmasnak. Ez a korszak sötét és nehéz fejezetként marad vissza a múzeum narratívájában, jelezve azt az időszakot, amikor a művészi szabadságot az állami ideológia elnyomta.
